Leírás
Nemere István: Kozmikus küldetés
Már legalább tíz éve járja a szóbeszéd űrhajósok között, űrkilövők személyzetében, de még csillagászok is emlegetik, hogy „valami történik” az amerikaiaknál. Mint oly sokszor, most is a hadseregnek lehet valami köze ahhoz, hogy zajlik egy titkos, minden tekintetben a kozmosszal kapcsolatos küldetés. De valakik nagyon nem szeretnék, ha a világ többi része többet tudna meg róla…
Sós Tibor: Csempesztori
A pandémia kezdete óta a szegedi UFO-CONTROLL Hálózathoz gyakorlatilag nem érkezett feldolgozható új bejelentés, így egy idő után elkezdtem keresgélni a régi anyagok között. Látva a sokszor 30 évvel ezelőtti dátumot, rá kellett döbbennem, azóta már felnőtt egy újabb nemzedék, és sokan nem is sejtik, milyen esetek kerültek felkutatásra az elmúlt három évtizedben. A következő sorozattal ezt az eseményekben gazdag múltat szeretném feleleveníteni. „Csempesztori” – ufós berkeken belül ilyen néven került a köztudatba 1992 tavaszán az a győri történet, melynek több szemtanúja is volt, mi több, tárgyi bizonyítékokkal együtt – és még a rendőrség is többször kivonult a helyszínre.
Falvai Róbert: Világok kapuja
Nekünk, átlagos európaiaknak a gong mindössze egy ősi eszköz. Jószerével nem is tudjuk, mire használhatták régen, ma pedig ritkán hallunk róla. Kevesen tudják, hogy a gongoknak nemcsak több ezer éves történelmük van, hanem bizonyos értelemben transzcendens tárgyak is, és nem csupán azért, mert sokfelé a világban az emberek mágikus képességeket és jellemzőket tulajdonítanak nekik.
Novák Péter: A Föld túlnépesedett!
Az emberiség hedonista fogyasztása miatt veszélyben a bolygó évmilliárdok alatt kialakult ökoszisztémája. Ezt az antagonisztikus ellentmondást humánus, békés viszonyok között nem lehet feloldani. Ezért született meg a többdimenziós hadászati, harcászati, taktikai hadviselés módszertana
Knoll Gyula: Víz alatti bázisok
Venezuelában és Argentínában 1973 tavaszán több ezer tanú számolt be arról, hogy szokatlan objektumokat látott leereszkedni, illetve felszállni a Karib-tengernél, Venezuela északi partvonala mentén. Ez széles körben arra a meggyőződésre indította a helybélieket, hogy a környéken egy víz alatti bázisnak kell elhelyezkednie.
Kun Ákos: Nukleáris holokauszt
Mostanában a médiában egyre jobban eluralkodik a világvége-hangulat. Az orosz–ukrán háború, az energiaárak csillagokba emelkedése és a várható élelmiszerhiány miatt mindenki attól tart, hogy elpusztul a világunk. Damoklész kardjaként lebeg fejünk felett a harmadik világháború kitörése, ami teljes káoszba süllyesztené civilizációnkat. Az ezoterikusok szerint a félelem nem alaptalan.
Földeák Iván: A holtak visszatérnek
Nagy terhet vesz a vállára, aki vérpadra vagy bitóra küld bárkit. Lelkiismeretén élete végéig rajta lesz a bűn pecsétje, és jó, ha csak lelki gondot okoz. Van ennél rosszabb is, mert a halálba küldöttek gyakran megjelennek elítélőjük előtt. Hívatlanul, kellemetlen perceket szerezve kísértenek. A halál melegágya a fantomok jelentkezésének.
Tóth László: Pánik a földúton
– Még alig indultunk el a tanyáról a Hondámmal – mondta Pál –, amikor András barátom megszólalt: „Állj meg, Pali, mert ki kell mennem!” Megálltam, és ahogy kiszálltunk, András felkiáltott: „Tűnjünk innen, Pali, mert ez egy ufó, és el fognak rabolni minket!”
Knoll Gyula: Kék bőrű testvérek
Az Androméda a 19. legnagyobb csillagkép az éjszakai égbolton, területe 722 négyzetfok, és az északi égbolton található. Az északi félteke első kvadránsában, a +90 és -40 közötti szélességi fokon látható. Az Androméda az őszi estéken a legszembetűnőbb az északi féltekén, számos más csillagkép mellett, amelyet a Perszeuszmítosz szereplőiről neveztek el.
Knoll Gyula: Meglepetés a levegőben
A többmotoros személy- és teherszállító repülőgépek pilótái sem panaszkodhatnak ufóészlelést illetően. Kezdetben az ufók titkosítása ürügyén a pilóták 30 százalékát letiltották a repülésről, ha megemlítették a témát.
Arany László: Marsi barlangok
Miközben elképesztő sebességgel épül a Musk vezette SpaceX Vállalat starthelye Floridában, az utóbbi egyetlen hónapban százával jelentek meg a szenzációsabbnál szenzációsabb marsi fotók a hivatalos űrkutatási-csillagászati
oldalakon. A nagyvilághoz azonban csupán a rejtélyes barlangbejáratról szóló ismeretek jutottak el.
Knoll Gyula: A testből kilépve
Az asztrális világ közvetítőként szolgál a spirituális és a fizikai világ között. Az asztrális világ képviselői: energia (vagy erő), lélek, asztrosz. Minden világ behatol egymásba egy-egy fokon. Az energia elve a szellem, és az energia az anyagban nyilvánul meg, amelyet mozgásba hoz.
N. A.: Metaverzum
Bizonyára sokan elgondolkoztak már azon, milyen lesz a világ, az élet néhány évtized múlva, még az életünkben, és milyen a távoli jövőben. Nagyon sok tudományos munka és sci-fi alkotás született ebben a témában. Amit azonban eddig csak tudományos-fantasztikus könyvekben olvashattunk, és filmekben láthattunk, már valóság: a jövő itt dübörög napjainkban! Ezt az érdekfeszítő témát járja körbe a Kornétás Kiadó legújabb kötete.