Leírás
Takács Szabina: A Pentagon ufókutató egysége
Az ufókutatáson belül abszolút érdeklődésre tart számot minden adat vagy kiszivárogtatott információ, amely bármely hivatalos szervhez köthető, főleg, ha az amerikai földről, a modern „ufókutatás őshazájából” származik. Sajnos, azonban azt kell mondanunk, hogy hiába kerültek az elmúlt hónapokban ismét jelentős információk a nyilvánosság elé a témában, az kevéssé érintette meg az embereket, ha egyáltalán eljutott a hétköznapi élet szintjére, ahol a járványtól való rettegés és pánik uralta a közhangulatot.
Pusztay Sándor: Hibernált emberek
Sokan csak a sci-fi írásokból, filmekből ismerik a hibernálás fogalmát, amikor földi embereket hosszabb időre betegség vagy valamilyen egyéb ok miatt fém, üveg vagy egyéb kapszulákban lefagyasztanak, hogy egy valamikori időben újraélesszék őket.
Egyes vélemények szerint az oroszországi Kriorus Intézet a gazdagoknak ígér második életet, vagy csak reményt vásárolnak a pénzükért valamilyen súlyos betegség esetén. Mások azt állítják, az egész csak üzlet, mivel a tehetősek milliókat fizetnek egy „hűtőért”.
Knoll Gyula: Csillagászok és az ufók
Az égi jelenségekre mindig odafigyelt az emberiség, de főleg a tudósok. Majd a második világháborút követő első békeévekben mindenütt óriási izgalmat keltettek az ufójelenségek. Számtalan korong alakú tárgyakat láttak az emberek, és fogalmuk sem volt, hogy mik is ezek.
Az ufójelenség izgalma helyenként a hisztériáig fokozódott, mivel a hatóságok és kormányok titokzatos hallgatásba burkolóztak.
Nemere István: Veszélyes találkozások
Lengyel földön is csupán a rendszerváltás után mertek megszólalni a volt és aktív katonai pilóták, és végre beszélhettek és írhattak arról, hogy milyen ufókkal találkoztak az elmúlt évtizedekben. Fény derült számos rejtélyes, megmagyarázhatatlan esetre (bár ezekre később sem volt magyarázat, ahogyan máig sincsen.). Ryszard Grundman, a lengyel légierő egyik ezredese nem kis szerepet játszott az adatok átmentésében, ő gyűjtötte össze a legvastagabb „ufódossziét” kollégái eseteiből.
Takács Szabina: Az egyház kapcsolata a földönkívüliekkel
A felsőbbrendű hatalomba, a túlvilági lényekbe és azok büntetői-igazságosztói tevékenységébe vetett hit évezredek óta az emberiség sajátja, és erre a megingathatatlan, racionalitást nem ismerő belső meggyőződésre alapozva jött létre számos vallás világszerte, és épülhetett fel a gondolkodást és ezáltal a felelősséget másra átruházó tömegek fölött egy dogmatikus intézményrendszer, mely megváltást ígér a földi életből.
Knoll Gyula: Az emberiség rohan a pusztulás felé
A fenyegető jóslatok már eddig is sokszor hirdették a világ végét, a Föld azonban még mindig forog. Mi, emberek meg teljesen megszédültünk rajta.
A csillagász Philip Steele összeszámolta, hogy hány üstökös és pusztulást okozó kisbolygó fenyegeti Földünket. Eszerint kereken kétezer olyan egy kilométer átmérőjű aszteroida keresztezi a Föld keringési pályáját, amely becsapódása esetén nagysága alapján az emberiség egynegyedét el tudná pusztítani.
Tóth László: Rémület Oroszlányban
„– Nekem volt elég időm megfigyelni a szerkezetet, és nem mindennapi manővereit. A tárgy tőlünk délre a tritikáléföld fölött jelent meg. Ez a termőföld a Borbála lakótelep utolsó utcájától mintegy 300 méterre található. Hatalmas szerkezet volt, amely hangtalanul csüngött a levegőben. Az alja teljesen lapos volt, és úgy 60 méter átmérőjű lehetett. Közepén egy, az aljához képest talán egyötöde méretű, fehéren vakító szabályos háromszög látszott, melyet milliószámnyi fényes, de apró LED fényforrás vett körül egészen az űrhajó pereméig. A teteje 20 méter magas, szabályosan ívelt kúpnak látszott, melyen körben csúcsával felfelé mutató, szabályos és fehéren rikító háromszög ablakok voltak.”
Falvai Róbert: Öt másodperc és világvége!
Az oxigénnel először a 8. században Mao Hao kínai alkímista foglalkozott. A 16. században Leonardo da Vinci is kutatta, de nem is gyanította, hogy az egyik legértékesebb kémiai elemmel van dolga. Ahogyan mi sem foglalkozunk vele sokat. Oxigén egyszerűen van, és kész. Tudjuk, mennyire fontos a földi élet számára… Vagy nem tudjuk?
Nézzük most meg egy szokatlan oldalról az oxigént! Mi lenne, ha egyszer csak eltűnne a Földről? Akár hiszik, akár nem: ha az oxigén eltűnne, ha ezt az elemet csak öt másodpercig kellene nélkülöznünk, utána már semmilyen hiányt nem tapasztalhatnánk, mert nem is lennénk: ez az állapot totális világvégét, globális pusztulást okozna! A legbrutálisabb katasztrófa bekövetkeztéhez valóban elég ennyi idő, míg hangosan elszámolunk egytől ötig, és megszűntünk létezni.
Viszkok András: Párhuzamos világok
Van egy elmélet, amely nagyon sok dologra magyarázattal szolgálhat. E szerint minden, ami az anyagi világ(ok)ban biológiai értelemben jelen van, az csak és kizárólag kettős formában létezhet. Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy létezik (legalább) egy velünk párhuzamos világ, amelyben jelen vagyunk úgy, hogy erről tulajdonképpen nem is tudunk. Hihetetlen ugye? Pedig egyáltalán nem lehetetlen.
Arany László: Hatalmas gabonakör Nagykanizsán
Június 18-án este két fiatalember hajtott a nagykanizsai úton, amikor Kiskanizsa közelében látványos fényjelenségre figyeltek fel. Az utas azonnal előkapta mobiltelefonját, és rögzítette az eseményeket. Bizonyára tudatában sem volt annak, hogy lényegében világszenzációt örökített meg.
Az autó utasa 15 másodpercen keresztül rögzítette, amint az út mentén, a felszínről, hatalmas fényesség árad mindenfelé, az utat is megvilágítva több száz méteres hosszúságban, az alig átlátszó esőfüggöny ellenére. A fényforrás pontos helye nem volt látható, ugyanis egy út melletti fasor lombozata eltakarta.
Knoll Gyula: Bacilusok-vírusok az űrből
Lehetséges-e, hogy néhány járvány nem fertőzés útján terjed, hanem a Föld közelében elhaladó üstökösökből a Föld atmoszférájába hulló fertőző organizmusok révén?
A science-fiction egyik régi kedvenc témája az, hogy az űrből érkezett lények elfoglalják a Földet. Úgy tűnik azonban, hogy ennek a gondolatnak nagyobb a valóságtartalma, mint ahogy gondolnánk.
Novák Péter: A jövő energiája
Az egyenáramú vízbontásról mindenki hallott, és a gépjárműbe épített vízbontóval is sokan kísérleteznek, de az átütő siker elmaradt, mert kb. négy kilowattóra villamos energiával lehet előállítani egy köbméter hidrogén gázt, de ez hamarosan megváltozik.
A jelenleg használt hidrogéngenerátorok nagy egyenárammal működnek. Drága ritka földfémekből készült alkatrészeik miatt gazdaságosan nem fogják soha kiváltani a földgázt. De ez már a múlt, mert Kínában fejlesztik az olcsóbb, lakosság számára is megfizethetőbb váltóáramú hálózatról üzemeltethető A-DC áramú hidrogéngenerátorokat.
Czanik Csaba Árpád: Úton az Univerzum felé
Spirituális vagy alkimista megközelítésben vajon hol kezdődik a tudat? Mit lehet primitívnek nevezni? A primitív lehet tudatos? Vagy a tudatnak vannak primitív formái? Természetesen ezek csak gondolati mérföldkövek, jelzések, hogy a világ körülöttünk – ami hol tudatosnak tekinthető, hol primitív anomáliák végtelen sokaságát mutatja – mégiscsak gyönyörű, csodálatos, tudatos, de néha meglepetésszerűen érzéketlen, vad, dühös és indulatos, vagyis lenyűgözően primitív.
Arany László: Az írógéptől a gránátig
A Marson szorgalmasan dolgozó Curiosity robot ontja a felvételeket, bizonyára sokkal többet annál, amit nyilvánosságra is hoznak, de még ezeken is megmagyarázhatatlan tárgyak képei bukkannak fel. Ám vagy a helyszínre kerülésük előtt állunk értetlenül, vagy pedig a kinézetük előtt. Természetesen arra továbbra sincs magyarázat, hogy a világ egyik legdrágább kamerája miért készít homokszínű és élettelen képeket.
Éles István: Vészjósló jövőképek
Nemrég a kezembe akadt egy régi cikk, még 2000-ből, egy ismert napilap újságírója keresett meg annak idején, és írt a meditatív időutazásokról. Leginkább az keltette fel az érdeklődését, hogy így a jövőbe is tudunk „utazni”.