Leírás
Nemere István: Kozmikus „testvéreink” bőrszínei
Akik ufókkal, a világűr esetleges más lakóival, távoli világokból érkező gyanús jelekkel foglalkoznak, azok számára kétség sem fér ahhoz, hogy van másutt is intelligens élet. Elvégre az Univerzum végtelen, és így mindenféle élet lehetséges benne. Már századokkal ezelőtt is elképzelték, milyenek lehetnek az idegen „emberek”.
Falvai Róbert: Putyin és a boszorkányok
Tudjuk: az orosz emberek évente 30 milliárd rubelt adnak ki jósnőkre, tisztánlátókra, okkultizmusra, boszorkányokra.
Régiónként változó e szolgáltatások díja, egy találkozás a jósnővel viszonylag olcsó, de ha rontást kell vetni az üzleti ellenfélre, vetélytársra, akkor az tetemes összegbe is kerülhet. A kereskedők azért is fordulnak az okkultizmushoz, hogy jobban eladhassák áruikat, vagy visszafizethessék tartozásukat.
Novák Péter: Többdimenziós hadműveletek
A hibrid hadviselés napjainkban új értelmet kapott. Korábban a NATO FM 100-5 hadműveleti szabályzata volt érvényben (1982–2017), 2018-ban ezt váltotta a többdimenziós hadműveletekről szóló új elmélet, melyet a 2014. évi orosz–ukrán háború katonai tapasztalatai alapján dolgoztak ki. A nagy létszámú személyi állományt igénylő katonai műveletek ideje lejárt.
Knoll Gyula: Spirituális energia
Amikor több mint 2000 évvel ezelőtt, a Galileai-tavon Krisztus a vízen járt, az nem volt más, mint a levitáció természeti
törvényének megnyilvánulása. Ez valójában ugyanaz az energiaműködés – kohézió, adhézió és magnetizmus –, mint ami az űrrepülést is lehetővé teszi.
Knoll Gyula: A szíriuszi törzs
A dogon törzsre kilencven éve figyelt fel a tudományos világ, mert elképesztő csillagászati ismeretekkel rendelkeznek. Az Afrika északi részén fekvő Mali területén, Bandiagara fennsíkján él a dogon törzs, akiknek eredete és rejtélyes asztronómiai tudása jelenleg is kutatások alapját képezi.
Tóth László: Az Andok istenei
Móricz János felfedező-kutató a 60-as évek közepétől húsz éven keresztül élt a dél-amerikai inkák leszármazottai, a suarok között. Az évtizedek alatt barátságuk elmélyült, bizalmuk megerősödött egymás iránt. A suarok törzsi vezetője idővel elmondta Móricznak, hogy az Andok hegyei alatt istenek élnek, akik mind a Nap, mind a Föld erejét birtokolják.
Földeák Iván: Démonok és kísértetek
Nem mindenki szeret borzongani. Vannak, akik kimondottan gyűlölik, ha a félsz végigfut rajtuk. A fotelben a lehető legkisebbre összehúzódva, libabőrösen próbálják el-elkapni tekintetüket a képernyőről, amikor horrorfilm megy, amit ugyan kedvelnek, ám a félelmetesebb jelenetektől igencsak tartanak. Gyakran egy kinyíló ajtó eszméletvesztéshez közeli rémületet vált ki a csupán kis kikapcsolódásra vágyó, ártatlan nézőből.
Kun Ákos: Nullantisz
Az orosz–ukrán háború miatt sokan aggódnak. Félnek, hogy ez a konfliktus atomháborúba torkollik, ami véget vet civilizációnknak. Az ezoterikus szakirodalom szerint nincs okunk aggodalomra.
Kisfaludy György: Mi lehet anyag?
Az asztrális világ közvetítőként szolgál a spirituális és a fizikai világ között. Az asztrális világ képviselői: energia (vagy erő), lélek, asztrosz. Minden világ behatol egymásba egy-egy fokon. Az energia elve a szellem, és az energia az anyagban nyilvánul meg, amelyet mozgásba hoz.
Arany László: Marsi ionoszféra
Az Egyesült Arab Emirátusok mesterséges holdja 2021 februárja óta kering a Mars körül, s bár szinte semmilyen információ nem áll rendelkezésre a megfigyeléseiről, a bolygószomszédunk sűrű ionoszférájának felfedezése
rendkívül jelentős. Miként az Ingenuity helikopter lényegében éles, csak kissé színhamisított, nagy felbontású fotójának nyilvánosságra hozatala is.
Máté Imre: A kétszintű élet
A címben jelzett kétszintű élet elv alapja, hogy az életforma megvalósulása a magasabb rendű élőlényekben két szinten van jelen, egy időben. Sejt szinten mint elsődleges szint, és szervezeti szinten, mint másodlagos, kiszolgáló
szint. Az eddigi ismereteink alapján nincsenek szintek, csak életfolyamat létezik, amelyben zajlik a létért való küzdelem, a mi nagy életünk, amely szakaszos, kezdete és vége van. Az én elméletemben az életfolyamatnak ezen része azonban nem más, csak mint a másodlagos, azaz a kiszolgáló szint, amely valóban a születéssel kezdődik és az illető haláláig tart a folyamatosan változó környezet körülményeiben.
Knoll Gyula: Stonehenge
Az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy tizenhárom kilométerre északra, a síkságon áll a történelem előtti idők egyik legelképesztőbb, körkörösen elrendezett emléke, a Stonehenge. A kőegyüttes eredetének és céljának a kérdését a kutatók századokon át nem tudták megfejteni.
Régi-új vezetők az Ufószövetség élén
Az Újpesti Kulturális Központban, 2022. május 14-én tartotta idei küldöttgyűlését a Magyar Ufókutató Szövetség. A hosszú évtizedek óta az ufósok körében már megszokottnak tűnő helyszínen több szövetséghez tartozó szervezet és magánszemély jelen volt.