Leírás
Nemere István: Ha megjön a jel
Ezer sci-fi szerző és tízezer tudós tárgyalta már azt a kérdést, hogyan tovább, ha jelentkezne az idegen civilizáció. Filmeken láthattuk a különféle forgatókönyveket, ám úgy tűnik, a hivatalos szervek is foglalkoznak már a témával. Pontokba szedve kidolgozták a teendőket arra az esetre, ha az idegenek valamilyen formában jelzik nekünk létezésüket, kapcsolatfelvételi szándékukat.
Tóth László: Hegesztő idegenek
Ezúttal egy olasz és egy hazai ufóesetet ismertetek, melyekben a szemtanúk az észlelt ufókról adott műszaki leírása meglepően hasonló. Az első eset 1950. április 24-én történt Bruno Facchini gyári munkással az olaszországi Varesében. Második esetünk Rácalmáson történt 1989. augusztus egyik délelőttjén.
Falvai Róbert: A növények érzelmi élete
Az akadémikus tudósok az első, e témáról szóló hírek hallatán határozottan rázták a fejüket: nem, ez lehetetlen. Viszont évtizedek óta zajlanak a kísérletek, amelyek megerősítik a hírt: igenis létezik ilyesmi.
Knoll Gyula: Gondolataink ereje
Régóta tudjuk, hogy érzelmeink erős hatással vannak a testünkre. Erről számos tudományos és orvosi dokumentáció látott napvilágot. A DNS azonban az eddigi felfogás szerint megváltozhatatlannak számított. A HeartMath Institute kutatói, Glen Rein és Rollin McCraty 1992 és 1995 között azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorolnak DNS-ünkre az érzelmek.
Th. Rudolf: A V4 és az ufók
A szlovákiai Kis-Fátra erdős hegyvidékével körülvett Zázrivá település Agroturisztikai panziójában szeptember 16–18. között tartotta meg soros nemzetközi konferenciáját – Phoenix – 2022 címmel – a Szlovákiai Ufóklub. A háromnapos rendezvényen a visegrádi országok többségében ismert írói, újságírói, klubvezetői képviseltették magukat, összesen mintegy negyven fővel.
Mama Gee: A nagy találkozás
Az ufók az egész Föld légterét az ellenőrzésük alatt tartják, mindent blokkolnak, ami veszélyt jelent a Földre és az emberiségre! Valójában mindenütt ott vannak, csak mi nem látjuk őket, mert még nem jött el ennek az ideje. Látogatásuk egyik célja felmérni a Föld lakóinak alkalmazkodó képességét, különösen, hogy milyen gyorsan képes az elménket adoptálni a szokványos gondolkozástól merőben idegen feltételrendszereket és koncepciókat.
Kun Ákos: Civilizációnk jövője
Mostanában egyre több baj szakad az emberek nyakába. Már nemcsak a fejlődő, hanem a nyugati országokat is fenyegeti az éhínség és a fagyhalál réme. Ezt tetézik a globális felmelegedés és a klímaösszeomlás mind nyilvánvalóbbá jelei. A világháború kitörése is Damoklész kardjaként lebeg felettünk. Ebben a helyzetben mind többen teszik fel maguknak a kérdést, hogy mi lesz ennek a vége.
Sós Tibor: Pásztázó objektum
Az Ufómagazin előző számában a Balástya melletti tanyavilágban nyomoztunk az ufók után. Ettől a helyszíntől alig tíz kilométerre szintén „beköszöntek” az idegenek. Történetünk főszereplőjének elmondása szerint már többször láttak a környéken furcsa fényjelenségeket, fénygömböket. Egyik ilyen alkalommal történt, hogy éjjel fél kettőkor, mikor a szemtanú, István hazaérkezett, a tanyától talán 100 méterre, a föld felett pár méterrel egy imbolygó mozgást végző, erős fényű gömböt vett észre.
Kisfaludy György: Térenergia a gyakorlatban
A mostani nehéz energiahelyzetben érdemes egy kissé gondolkodóba esni, megvalósítható-e a gyakorlatban egy olyan kifogyhatatlan áramforrás, amihez képest a mai elképzelések már-már viccesnek hatnak a szokásos megoldásainkhoz mérve.
Földeák Iván: Sztálin és a jósnő
Egyik leghőbb vágyunk, hogy megtudjuk, mi vár ránk. Ebbéli óhajunk remek lehetőséget nyújt a csalóknak, szélhámosoknak. A paratudományok lassan de biztosan bevonulnak a tudományok általános tárházába. Intézetek foglakoznak velük, és tetszik vagy sem, de az extraszenzibilis személyek paranormális szolgáltatásait a gyakorlatban is igénybe veszik.
Arany László: Folyik, vagy nem folyik a víz?
Ismert tudósok szinte naponta üzengetnek egymásnak hivatalos fórumokon határozottan állást foglalva a marsi élet kérdésében így vagy úgy. A tudománynak ma is megvannak a maga „papjai”, még szerencse, hogy a hivatalból tagadókon kívül akad Galilei is… A Marson ugyanis nemcsak a víz folyik, hanem az intelligens civilizációk mellett bizony jó néhány, köztük a Földön is jól ismert állat él.
Éles István: Kivizsgált ufóesetek
Finnország, Tampere, 2022. szeptember 3.: ufókonferencia. Nagy megtiszteltetés ért, hogy ismét meghívást kaptam finn barátainktól a rendezvényükre. Egy másik ország kutatóival a kapcsolattartás mindenképpen hasznos, a kölcsönös információcsere mindannyiunk kutatómunkáját elősegíti, mert bőven van mit megtudnunk létezésünkről, az univerzumban elfoglalt helyünkről.
Kéri Gábor: Az idő és az információk (olvasói levél)
Az idő mért keletkezése, folyása és elmúlása valami létének, végtelenül sok időhorizonttal. Ez alól semmi, de semmi sem kivétel: A pillanat a tartam és a végtelen mércéivel mérhető létlényegével. Relaxációs koncentrálással szerezhetünk információkat: a szellemtestből, az ősideánkból, az isteni szikránkból s a csakrákból. Előző életeinkről az ősideából, minden jelenlegi feladatunkról a mellkasban lévő isteni szikrából, az egyes dimenziókról a csakrákból, életünk dolgairól a szellemtestből.
Németh Zoltán: A japán tradíció (olvasói levél)
Ha a japán tradíciót akarod követni, a következő dolgokat kellene megtenned. Először is tanulj hatéves korodtól karatét. Ezen kívül gyakorold az origamit, a tangramot, a kalligráfiát és a jobb agyféltekés rajzolást! Főzzél makrobiotikusan, igyál japán vízikefírt, szedjél bioaktív kék jódot! Ezzel javítod egészséged, meghosszabbítod életed!
Bozóky Dénes: A társadalom védelmében
Nyílt levél a Magyar Tudományos Akadémiához: Néhány fontos kérdés tisztázása eleve kimaradt az Önök érdeklődési köréből, úgy mint: mi a lélek, mi a gondolat, mi Isten, mi az emberi élet célja és értelme, mi a szeretet és a gyűlölet stb. Vagyis az életünk legfontosabb kérdéseire nem találják – és nem is keresik – a válaszokat.