Leírás
Tarcali Gábor: A szeretet energiája
Alig néhány napja, hogy kezembe vettem az Ufómagazin legutóbbi számát (2020/3.), és olvastam benne Miskolci László „Szíriusz üzenete” című írását egy nagyszerű barátunkról, egy kiváló emberről. Horváth Imrének az adatott meg, ami csak nagyon keveseknek, hogy átélt halál közeli élményéből kifolyólag kivételes képességét emberek javára fordítva képes legyen embereknek segíteni, energiájával embereket gyógyítani. Képes volt sok embert gyógyíthatatlannak hitt betegségéből meggyógyítani, köszönhetően annak a köznapi ember számára megfoghatatlan és felfoghatatlan kozmikus energiának, amit elmondása szerint valakik közvetítettek felé valahonnan a távoli világegyetemből, amit ő egész egyszerűen csak a szeretet energiájának nevezett.
Szalontai Kriszta: Kutatók karanténban
Megkérdeztünk néhány ufókutatót, mivel foglalkozik a karantén idején, mi a véleménye a koronavírusról és megjelenéséről. Vajon mesterséges eredetű a vírus, és ha igen, az idegeneknek köze lehet-e hozzá? A vélemények eltérőek, de a kutatók egyetértenek abban, hogy az emberiségnek változnia kell, s a járvány ezt kikényszeríti.
Tóth László: Ufó-javítóbázis a tengerek mélyén
Orlando Jorge Ferrandi argentin fiatalember éppen horgászni készült Buenos Aires egyik külvárosi tengerparti részén, amikor olyan dolgok részesévé vált, amit azóta is kutatnak.
– 1956 augusztusát írtuk, és este 23 óra 30 perc volt, amikor a felszerelésemet készítettem elő horgászásra – mondta Orlando. – Úgy éreztem, mintha figyelne valaki, ezért megfordultam, hátha az ott szokásos csavargókat fogom látni, de nem ők voltak mögöttem.
Ábrahám Krisztián: A Pentagon felfedett titkai
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a Felfedés elképesztően lassan kibontakozó szappanoperájában, mely a földönkívüliek jelenlétének beismeréséről szól. A Pentagon hivatalosan is közzétett három videót, melyeken „azonosítatlan légi jelenségek” láthatók. Mi késztette őket erre, és mire számíthatunk a bejelentés után?
A videók nem hivatalosan már régóta keringenek az interneten, sok ezer más ufófelvétellel együtt, melyek között találunk valóban hiteles anyagokat és trükkökkel készült vagy tévedésen alapuló filmeket is. Az újdonságot tehát nem maguk a videók jelentik, hanem azok hivatalos közzététele.
Németh Aliz: Pusztító pandémiák
Napjainkban a koronavírus-fertőzések idején sajnos különösen aktuális a járványok témája. Újra karanténba kerülhetünk, mozgásunkat, tevékenységeinket korlátoznunk kell, kijárási tilalmak léphetnek életbe. Bár a jelen helyzetben kevéssé vigasztaló, mégis tudjuk, az emberiség már átélt – és túlélt – hatalmas pusztító járványokat, sőt világjárványt, pandémiát is.
Miklós Attila: Űrhajónk, a Föld
Kedves Olvasó! Járt már Ön a világűrben? Ha űrhajós, vagy eltérítették az idegenek, akkor azt mondja, hogy igen. De aki sohasem hagyta még el a talajt, netán repülőgépen sem ült soha, az is ott jár, hiszen a bolygónk az űrben kering, tehát egy nagy űrhajó is, saját légkörrel, gravitációval, vegetációval, vízkészlettel, élettel tele.
Knoll Gyula: Látogatók
Az ufók, az azonosítatlan repülő tárgyak már a legrégebbi időktől foglyul ejtették a földi ember képzeletét. Főleg a második világháború után vált a téma nemzetközi őrületté.
1952-től már a világ minden tájáról érkeztek beszámolók. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok kormánya 1966-ban létrehozta a Colorado Egyetemen az ezen tárgykörrel foglalkozó Tudományos Tanácsadó Bizottságot. A rá következő években már a CIA finanszírozta az ufóbizonyítékok felülvizsgálatát.
Nemere István: Pszichokémek iskolája
A távolbalátás hasznosítása
Várható volt már kezdetben, hogy a nyugati és keleti titkosszolgálatok érdeklődését felkeltik a különleges képességű emberek, akiket a kormányok addig nem is hallott kémkedési módokra használhatnak fel.
Viszkok András: Kórokozók az űrből?
Néhány hónappal ezelőtt még senki nem gondolta volna – talán még a virológusok közül sem sokan ‒, hogy az új koronavírus megjelenése világjárványhoz vezet majd, és alaposan átformálja eddigi jól megszokott életünket. Mindenkit felkészületlenül ért a pandémia, és megtörtént az, amire 1918. március 11. óta nem volt példa a világon. A nem várt esemény rádöbbentett minket arra, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk.
Kalmár János: Illuminati
Bizonyára mindannyian feszült érdeklődéssel figyeljük napjaink eseményeit, hogy mi is történik valójában körülöttünk. Léteznek teóriák az Új Világrend felállítását illetően, de ezek vajon csak elméletek minden alap nélkül, vagy lehet, hogy igazak?
Falvai Róbert: Soha nem eszik, mégis él
Ki kell szabadulni a rossz szavak fogságából, akkor lesz az ember élete teljes, és nagyon különböző attól, ahogyan mások élnek. Victor Truviano argentin zenész nagyzenekarban ülve hegedült, és így élt harmincéves koráig. Akkor hallott először arról a brazil módszerről, amelynek során az emberek huszonegy napig nem ettek és nem ittak semmit, és csodálatos élményekben volt részük
Arany László: Repülő csészealjak a padlón
Csiangmaj a vele azonos nevű tartomány székhelye, Thaiföld északkeleti részén található. Ha valaki meglátogatja a városban az Ezüsttemplomot, jó eséllyel találkozhat egy fiatal buddhista szerzetessel, akinek általában nehézséget okoz, ha a szentélybe betérő idegen a padlóra vésett csészealjakról és idegen lényekről kezdi el kérdezni.
Takács Szabina: Magánvállalatok az űrben
Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke, Donald Trump a 2017-ben elindított Space Policy Directive keretein belül 2020. április 6-án aláírta a világűrben található erőforrások kinyeréséről és felhasználásáról szóló végrehajtási rendeletet, amely a kritikusok szerint a gyakorlatban azt jelentheti, hogy Amerika és a kormányzathoz köthető milliárdos magánvállalatok bányászat ürügyén kisajátítják a Naprendszerben található bolygókat és az azokon található ásványkincseket.
Kisfaludy György: Az Univerzum egyetlen eleme
Nagyon furcsa dolog az, hogy amit annyira meg szeretnénk tudni, arról kiderül, hogy végig ott volt az orrunk előtt, csak mértéktelenül figyelmetlenek vagyunk. Pedig ennek megértése mindenkinek az érdekében állna, még azoknak is, akik még látótávolságba sem kerülnek, ha tudományról van szó.
Novák Péter: A jövő perspektívája
A koronavírusnak köszönhetően alakul ki a kozmikus tudat. De addig meg kell tanulnunk, miként mondunk le hedonista életvitelünkről.
Arany László: Egy marsi kiskertész
Zavarba ejtő a kutatók számára, hogy miközben a jelenleg egyetlen működő marsrobot, a Curiosity meglehetősen keskeny sávot kutat alaposabban (miközben valós idejű videó sugárzására is képes lenne!), folyamatosan és évek óta rendkívüli leletek százait képezi le mindenféle kategóriában. Élőlényeket, fosszíliákat, mesterséges tárgyakat. A legfőbb tragédia az, hogy a képek túlnyomó többsége színtelen és életlen.
Miskolci László: A pejotl nyomában
Kovács Zoltán igen összetett személyiség, és rengeteg minden érdekli. Egy személyben vállalkozó és alternatív terapeuta, sőt, az agyhullámmal való kommunikációval is foglalkozik. Zoltán kutatja a spirituális módszereket, és célja, hogy elsajátítsa őket. Legutóbbi kalandos útján Mexikóban járt, hogy kipróbálja a sámánok által is használt pejotl növényt, több beavatáson is részt vegyen, és érdekes tapasztalatokkal gazdagodjon.
Rózsa Mária: Csuklyás alakok
Igen keveset tudunk az arcnélküliekről, annak ellenére, hogy sokan számolnak be olyan találkozásokról, amikor megjelentek náluk emberszerű alakok, akiknek sosem látták az arcukat.