Nincs menekvés!
2022. április 2.Cs. István ufókkal kapcsolatos esetei több mint elgondolkodtatóak. Hátborzongató észleléseit gyerekei és rokonai is megtapasztalták. Első észlelése 1985 júliusának egyik éjjelén történt Vönöck és Mersevát falu között. – Éppen búzaérés volt – mesélte –, amikor 22 óra 45 perckor hazafelé autóztam a barátnőmtől. A két település között járhattam félúton, amikor az út bal oldalán, tőlem 500 méterre megláttam egy 15 méter magas fűzfa mellett lebegni hét ovális vörös fényt. Megálltam, hogy jobban megnézhessem, mi lehet az a fánál is magasabb, tojáshoz hasonló formáció. Ahogy néztem, észrevettem, hogy a „tojás” két oldalánál egy-egy fényes sárga fényforrás is világít. Mivel éjszaka volt, és elég messze is volt tőlem, nem tudtam eldönteni sem a formáját, sem azt, hogy fémből lehet-e. De azt tisztán láttam, hogy a masina jóval magasabb a fánál, függőleges helyzetben áll, jobbra-balra ingázva billegett és lebegett. A köztünk lévő távolság miatt hangját nem hallottam.
Egy másik alkalommal egy űrhajó fedélzetére vittek, ahol a magas szőkék utasították a kis szürkéket, mit tegyenek velem. Egy asztalféléhez vittek, amin egy, a miénknél jóval nagyobb tenyérlenyomat volt. Abba kellett beletennem a tenyeremet, és azt mondták, megmérik az energiámat. Ezután egy másik terembe vittek, és egy holografikus kivetítővel elmagyarázták nekem a világegyetem és a benne lévő élet keletkezését.
Tóth László cikke teljes terjedelmében az Ufó magazin 2022. áprilisi számában olvasható. Kapható az újságárusoknál!