Mit láttak a pilóták?

Mit láttak a pilóták?

2023. január 1. Off By Ufóvilág

Meglepő őszinteséggel nyilatkozott a The Joe Rogan Experience podcastben az amerikai haditengerészet egyik pilótája, aki szolgálat teljesítése közben – 2013-ban és 2014-ben – több alkalommal tapasztalt furcsa és megmagyarázatlan dolgokat az égen. Ryan Graves, aki fiatalabb korában repüléstechnikát tanult, a főiskola elvégzése után F-18-as gépekkel repült. Mint kiderült, 2013-ban több pilóta számolt be arról, hogy a repüléseik során azonosítatlan repülő tárgyakat láttak az égen. Ezek a szerkezetek a gépek radarjain is feltűntek, sokszor úgy, hogy vizuálisan semmit nem lehetett megfigyelni. Ő is tapasztalt hasonlót, az egyik repülése során több furcsa jel tűnt fel a lokátorán. Szabad szemmel semmit nem látott, így arra gondolt, hogy talán a radarja hibásodott meg. Akkor gondolkodott el igazán a történteken, miután több kollégája hasonló dologról számolt be. Elmesélt egy érdekes történetet is, amely az egyik repülés során történt. “Két repülőraj volt a századomból, kettesével szálltak fel. Lényegében alakzatban repültek, egyik átlósan a másik előtt. Ahogy elérték a célterületet, egy különös szerkezet keveredett közvetlenül a repülőgépek közé. A vezető pilóta látta az objektumot. A másik nem, ami nem meglepő, mert az ember általában a formációra koncentrál. A vezetőnek valóban van mozgástere, hogy körbe nézzen. Amikor visszatértünk azt mondta: Hé, majdnem elütöttem azt az átkozott dolgot. Mindannyian tudtuk, mire gondol. Leírta. Azt mondta, hogy ez egy sötétszürke vagy fekete kocka volt, melynek belsejében egy átlátszó gömb látszódott.”