
Átlátszó lény
2022. június 4.Ryushin Malone ufókutató megmutatta, hogy kell egy csapásra híressé
válni. A Daily Starnak nyilatkozó, a negyvenes évei elején
járó amerikai szakember a legjobb példája annak, hogy lehet manapság
előbújni a félhomályból, és világhírnévre szert tenni mindös�-
sze egyetlen nyilatkozattal. Az eddig sokak számára ismeretlen Malone
a brit bulvárlapnak nyilatkozva elmondta, hogy 2017-ben gyökeresen
megváltozott az élete, miután átlátszó idegen lényekkel találkozott.
„Ott ültem, éreztem, hogy az állam alatt valami megérint, és felemeli
a fejemet. Felnéztem, és egy átlátszó lényt láttam magam előtt hatalmas
szemekkel. Körülbelül egy méter magas volt. Mellette állt egy másik
lény is, akinek egy vasrúd volt a kezében, és azt a fejemhez tartotta. Végül
egymásra néztek és eltűntek. Úgy éreztem, hogy valódiak voltak.”
A jelenleg Maine államban élő kutató szerint az eltérítések célja nem
más, mint az, hogy megkínozzák az embereket, ezáltal maguk számára
adrenalint gyűjtsenek be.
További érdekes hírek olvashatók az Ufó magazin 2022. júniusi számában. Kapható az újságárusoknál.