Telepatikusan irányított kapcsolat

Telepatikusan irányított kapcsolat

2021. november 25. Off By Ufóvilág

Már régen nem az a kérdés, hogy az első kapcsolatfelvétel megtörtént-e az idegen fajok és az emberiség között, sokkal inkább az, hogy vajon milyen módon ment mindez végbe? Miért ott tartunk az ufókutatásban, ahol, és milyen információkhoz juthatunk hozzá, mi, átlagemberek?

Egy nemzetközi, idegenekkel is kapcsolatban álló csoport tagjaként több mint 150 idegen fajjal sikerült idáig kapcsolatot létesítenünk és megismerni az idegenek nézőpontját az emberiséggel kapcsolatban. Az idegenek első felénk tett lépésének a módja nagyon szokatlan, de ugyanakkor teljesen logikus is. Az évek alatt megszerzett információk röviden összefoglalva „kijózanítóként” hatottak.

A hibridizáció mint természetes evolúciós folyamat: A darwini evolúciós elmélet hasonlóan működik, mint a mai pszichológiai tudásunk. Egy bizonyos pontig jól működik. Amikor már intelligens fajok szintjén vizsgáljuk, akkor ezek a fajok szinte minden esetben megpróbálják galaxisszerte a DNS-s módosítását vagy keresztezését más fajokéval. Amikor ez megtörténik, akkor az evolúció egy teljesen új és számunkra szokatlan módon folytatódik. Ahogy mi, emberek is rengeteg genetikai kísérletet végzünk több-kevesebb sikerrel, úgy világosan látszik, hogy természetes az a folyamat, amikor egy faj a DNS megismerésével automatikusan annak befolyásolására valamilyen kísérletet tesz. A DNS a világegyetem szintjén 98 százalékban képezi minden organikus lény alapját. A maradék két százalék egy nagyon érdekes „core” (mag) elméleten alapul, amit az idegen fajok osztottak meg velünk. Ezen lények annyira különböznek tőlünk, hogy még a kommunikációra sincs velük lehetőségünk.

A „channeling” magyarul csatornázást jelent. A jelenség során bizonyos arra már spirituálisan nyitott személyek képesek a testüket ideiglenesen átadni egy idegen entitás, szellem, egy idegen fizikai lény tudata számára. Ezen a módon az idegen lény képes akár nagyon nagy távolságokból valós időben olyan fajokkal kommunikációt létesíteni, akik még esetleg nincsenek a telepatikus kepésségeik birtokában. A kommunikáció mellőzi a formai különbségeket, ezzel pedig lehetőséget próbál teremteni a saját nyelvi környezetünkben. A megszokott rendszerünket használva információkat próbál felénk közvetíteni. Így aztán a velünk kapcsolatba lépni kívánó fajok lehetőséget kapnak a barátságos közeledési szándékaik megosztására, valamint előkészíthetik a fizikai találkozást. Amikor ezen információt képes az adott faj befogadni, akkor válik lényegében lehetővé a valós fizikai kontaktus.


Knoll Gyula cikke teljes terjedelmében az Ufó magazinban olvasható. A korábbi magazinok megrendelhetők szerkesztőségünkben, a legfrissebb szám kapható az újságárusoknál.