Nem minden ufó, ami fénylik

Való igaz, el kell fogadnunk a szólásnak az ufókutatás területére is alkalmazható állítását: nem kell minden fényjelenséget idegen bolygólakók, jövevények számlájára írni. Ám az is tény, hogy ha lelátogatnak Földünkre, akkor annak valamiféle nyomát hagyják és bizony az leggyakrabban fény fenomén.
Sokan azt hiszik, hogy az ufó, mint terminus technikus, illetve mint jelenség az 50-es évek terméke és elsősorban amerikai találmány, a kiegyensúlyozott és realista északi népeket a járvány nem fertőzte meg. Ez koránt sincs így.
Gondos kutatók kontinensünk északi részén jóval korábbról is találtak érdekes információkat, feljegyzéseket, észleléseket. Ám minden kutatás – legyen akár azonosítatlan repülő tárgyak vizsgálata – feltétlenül megköveteli a hitelesítést, a kapott anyag gondos elemzését. És néha nem lelkesítő, inkább kiábrándító eredménnyel szolgál. Jó példa erre a svédországi ufókutatás korai időszaka.
Az ufók és a szesztilalom
Az első világháborúban a svédek nem vettek részt, de mint semleges állam jól profitáltak abból, hogy mindkét félnek szállítottak nyersanyagot, árút, sőt, fegyvereket is. Ez is alapja lett a később kialakuló svéd jóléti modellnek. Ám a háború utáni évek nyugalmát megzavarták bizonyos, nehezen megmagyarázható jelenségek. A 20-as, 30-as években a Skandináv-félszigeten, a svéd légtérben egyre-másra jelentek meg „rejtélyes repülő objektumok”. Repülőgépek voltak, vagy valami más, erre mind a mai napig nem találtak magyarázatot. Egyedül haladási irányukat sikerült rögzíteni, délnyugatról tartottak északkelet felé.
A repülés abban az időben még nem érte el a mai fejlettségi fokot, így meglehetősen komoly oka kellett, hogy legyen annak, ha valaki vagy valakik a magasba emelkedtek. Ilyen nyomós ok éppenséggel akkoriban akadt. Ezekben az években Svédországban is bevezették a szesztilalmat. És enyhet adó, szomjat oltó nedű után áhítozó torok akadt éppen elég. Ki kellett hát elégíteni őket. Elképzelhető, hogy az azonosítatlan légi járművek – mint számos más országban -, itt is a szeszcsempészés eszközei voltak. A vizsgálódás, szimatolás nem tudott semmi érdemlegeset megállapítani. Nyomós érv a szeszcsempészet mellett, hogy az alkohol tilalom feloldása után a titokzatos repülők már nem jelentek meg arrafelé a svéd égbolton. Alkoholt bár drágán, de azóta is szabadon lehet vásárolni az északi államokban. De az alkoholtól függetlenül az ufók továbbra is röpködtek.
Ufók vagy titkos együttműködés?
1917-ben a skandináv államok nyugtalanító szomszédságba kerültek a sorsát a világ többi részétől eltérően, forradalmi módon elképzelő Oroszhonnal. A bolsevizmus óvatosságra intette az északi államokat.
A háború után két veszélyforrás maradt Európában a győztes hatalmak, de más államok számára is. Az egyik Németország, melyet szigorú szankciókkal sújtottak, különösen ami a német hadsereget illeti. Nem véletlen, hogy Németország és a fiatal szovjetállam 1922-ben az olaszországi Rapallóban egyezményt írt alá. Ez rögzítette együttműködésüket és lehetővé tette az addig elszigetelt fiatal szovjet államnak, hogy kilépjen a nemzetközi porondra.
Joggal tehetik fel a kérdést, mi köze lehet ehhez az ufóészleléseknek. Volt, mégpedig érthető és megmagyarázható köze. A német fegyveres erőket csak titokban, a versailles-i békeszerződés tilalmát kijátszva lehetett fejleszteni. Ebben jó partnerre leltek a másik kiközösített ország, a fiatal szovjetállam szövetségében. Német cégek katonai célú létesítményeket építettek Szovjet-Oroszországban, ahol fejleszthették, kipróbálhatták a békeszerződés által tiltott fegyvernemeket. A költségeket a német kormány titkos költségvetéséből fizette. Moszkvában repülőgépgyár, Kazanyban harckocsizó kiképzőközpont épült. A Reichswehr kidolgozta fegyverzet technikai megoldásaihoz a szovjet fegyveres erők is hozzájuthattak. Feltételezik, hogy az átrepülések ezzel az együttműködéssel, német és szovjet pilóták kiképzésével függtek össze. Tény, hogy 1925-ben a dél-oroszországi Lipeck város mellett titkos repülőtér és harcipilóta-képző központ épült. Hivatalosan itt a Vörös Hadsereg 40. repülőszázada állomásozott. Valójában német harcirepülőgép-konstrukciókat teszteltek, valamint német és szovjet pilótákat képeztek ki. Hogy azután merrefelé röpködtek, esetleg véletlen vagy nem éppen véletlenül tévedtek el a végtelen égbolton, azt ma már nehéz kideríteni. Tehát nem ufók voltak a röpködő szerkezetek. Ezt megerősíti az a történelmi tény, hogy a fasizmus hatalomra jutása után, a harmincas évek elejétől ezek a jelenségek megszűntek és nem zavarták a skandináv légtér békéjét. A békét más zavarta meg, ám ehhez már végképp semmi köze sincs az ufóknak. És közben teltek-múltak az évek, évtizedek…
És akkor elkezdik a kutatást…
A svéd ipari város, Norrköping, a Balti-tenger bejárata mentén egykor virágzó textiliparáról volt ismert. Napjainkban inkább csendes egyetemi település, ipari üzemei elsősorban a nyersanyagok újrahasznosításával foglalkoznak, de fejlett a vízi közlekedés is.
Mi lehet az oka, hogy itt található a világ egyik leggazdagabb ufó archívuma? Talán mert az ufók előszeretettel látogatnak el az északi vidékre, ahol sok anomáliás jelenséget fedeznek fel. Mi több, a gyűjtemény nemcsak egészen egyedülálló, de nyilvános is. És mindössze ötpercnyi villamosozásra van a városközponttól.
Az Archives for the Unexplained, korábbi nevén UFO Archívum, a Ljura kerületben található, a város déli részén. Szemrevaló, sokszínűre festett funkcionalista stílusú társasházak pincéiben, 10 raktárban.
Az egész 1973-ban kezdődött, amikor Anders Liljegren és két diáktársa Hakan Blomqvist és Kjell Jonsson megalapították a Work Group for Ufology-t és elkezdték az információk gyűjtését.
A realista szakértők
A fél évszázados múltra visszatekintő intézmény kutatói realisták, mint minden svéd. Jól tudják, az azonosítatlan légköri jelenségeket vizsgáló szervezetek tagjai többnyire fanatikus ufóhívők. Ám ez őket nem tántorította el, hogy akadémikusan, tudományos módszerekkel ellenőrizzék és elemezzék a bejelentéseket. „Van néhány rossz tapasztalatunk a fanatikusokkal” – jegyzik meg. Liljegren számos jövevényekkel kapcsolatos kutatásban részt vett. Ő volt az, aki az elsők között jutott hozzá az addig titkos kormányzati dokumentumokhoz. Ugyanis a múlt század 30-as, 40-es éveiben igen sok „kísértet repülő és rakéta” tűnt fel a svéd égbolton.
Zsúfolt lett az égbolt
1933 és 1934 majd 1937 és 1939 között valóságos ufó csúcsforgalom volt Skandinávia északi részén. Az azonosítatlan repülő objektumokon nem volt felségjel, sohasem szálltak le. Olyan alacsonyan repültek és olyan zord időjárási körülmények között, hogy az akkori repülőgép technika ismeretében földi eredetüket ki lehetett zárni. Különös és bonyolult manővereket hajtottak végre, reflektorokkal világították meg a földfelszínt s még akkor sem zuhantak le, amikor megszűnt motorjaik hangja. És az egyik hatalmas repülő objektumon nem egy, hanem a szemtanúk szerint nyolc motoré, ami akkoriban hihetetlennek tetszett. Az események felkavarták, nyugtalansággal töltötték el a közvéleményt, hiszen a háború már a kontinens nyakán volt.
A 30-as években nagyon kevés repülőgépet lehetett látni errefelé. A határőrségnek és a vámhatóságnak nem voltak saját gépei, az egyetlen „mentőrepülőgép” többet állt a hangárban javítás alatt, mint röpködött. A környéken nem volt haditámaszpont. A svéd vezérkar csak 1933-ban 487 ismeretlen repülőgép bejelentést kapott és bár csak 47-et fogadtak el valósnak, ez a szám akkor is figyelemre méltó és túlmutat a statisztikai hibahatáron.
Magyarázatok és zsákutcák
A helybéliek joggal azt hitték, hogy valami csempész bűnszövetkezet műve az egész. A vámrepülőgépek járőrözni kezdtek a régióban. Semmit nem találtak. Főként nem egy nyolcmotoros gigantikus repülő madarat! Márpedig ehhez, a hatalmas méretekhez a szemtanúk ragaszkodtak.
A későbbi skrupulózus ufókutatók keresni kezdték a hasonló szerkezeteket az aviatika történetében. A méretben leginkább passzoló gigantikus „HB-4 Spruce Goose”, az eszelős milliárdos Howard Huges agyszüleménye csak 1947-ben szállt fel és akkor is csupán pár métert tett meg. Az egykor bátor pilóta, később álmodozó repülőtervező pályafutását filmre vitték. Az „Aviátor”-ban Leonardo di Caprio alakította az élete végére megháborodott milliomost.
Ott volt még az olasz Caproni CA60, ám az akkoriban már nem repült, mert második felszállásakor 1921. március 4-én, amikor leereszkedett a Lago Maggiore tó felszínére, darabokra tört.
Számba jöhetett a szovjet az ANT-20-as gépmadár is. A Szovjetunió nem volt messze. Itt más volt a gond. A gép hetedik és nyolcadik hajtóműve a törzs feletti gondolában volt, ám a megfigyelések ilyesmit nem mutattak ki. Ráadásul nehezen magyarázható, mit keresett a hatalmas, a szovjet repülőgépipart reprezentáló és propaganda célokat is szolgáló gép északon, titkos utakon.
Gösta von Porat őrnagy vezetésével a hadügyi tárca még vizsgálóbizottságot is alakított. A fenyegető, majd kitörő háború azonban háttérbe szorított minden mást, így a kutakodást is a megmagyarázhatatlan légköri fenoménok után.
A svéd ufóközpont kutatói hajlamosak arra, hogy kijelentsék, mind a mai napig nem tudni, mi történt akkoriban a skandináv égbolton. A „kísértet repülő” rejtélyét egy másik, körülbelül egy évtizeddel később kezdődő eseménysorozathoz kötik. A „norvég spirál”-t majd a „kísértet rakétáknak” nevezett járművek jelentkezését szintén soha nem sikerült megmagyarázni.
A „norvég spirál”
2009-ben Észak-Norvégiában csodálatos jelenségre figyelhettek fel az ott lakók. Kékes fényt árasztva, egy hegy mögül bukkant elő, majd megállt a levegőben és forogni kezdett. A spirál alakú fenomént (spiralformede lysm?nsteret, vagy spiralformede lysfenomenet-et) még Svédországban is látták az égbolton és sokan lefényképezték. A későbbiekben hasonlókat másutt is megfigyeltek.
Nosza, beindult a képzelet. A lelkes ufórajongók már fogalmazták a jövevények érkezésére az üdvözlő beszédeket – nem tudni, milyen nyelven. A svédek logikusan és észszerűen gondolkodó népség. Kormányuk is, ezért alaposan körülnéztek a földön a lehetséges égi járművek háza táján.
Találtak is racionális magyarázatot. Nevezetesen a svéd hadügyi tárca. Szerintük mindkét eseményre az orosz RSM-56 Bulava SLBM-ek repülésének vizuális jellemzői illettek. Ezt az új rakétatípust próbálta ki az orosz hadsereg éppen a lakatlan északi vidékek felett. Az orosz védelmi minisztérium röviddel ezután közölte, hogy december 9-én valóban sor került egy rakéta kísérletre. Évek múltak, és senki sem igazolta, hogy az azóta már hadrendbe állított szovjet rakéta – esetleg mellékhatásként – valóban ilyen mesés légi show műsort tud előidézni.
A svéd Stonehenge
Kőhajó a dombon. Kevesen tudnak arról, hogy van egy az angliai Stonehenge-hez hasonló képződmény Svédországban is (képünkön). Csak azzal a különbséggel, hogy a kövek elhelyezkedése hajó formájú. Rögtön az ugrik be, hogy miért is ne, hiszen a vikingek – a norvégok távoli ősei – hajós nép volt. Az Ales stenar 67 méter hosszú, 59 darabból álló ovális kőalakulat, melynek nagyjából 5 tonna minden egyes darabja.
A vikingek vállalkozó szellemű népség, behajózták kontinensünket és még Amerikába is elvetődtek. De hogyan cipelték fel a domboldalra az 5 tonnás köveket. És mikor történt mindez?
A tudomány is megszólal
33 évvel ezelőtt régészek ásni kezdtek a köveknél. Égett emberi csontokat tartalmazó díszes agyagedényt találtak. Logikus, hogy ha ez egy halotti urna lenne, akkor egy ember hamvait őrizné. Itt szó sincs erről. Ráadásul a csontok nem csak különböző személyektől, de különböző korokból is származnak.
Hat minta körülbelül i.sz. 600-ból való, míg egy i.e. 3500-ból. Utóbbi kormos kövek gyűjteménye, feltételezhetően, egy régebbi tűzhely maradványai, amelyeket a hajó közelében találtak. Ennek ellenére az archeológusok a VI. századra teszik a képződmény létrejöttét. Ám hogy kik és miképp építették, arra nincs hiteles magyarázat. Földi lények voltak? Vagy jövevények? És mi volt a rendeltetése…
Idegháború a mélyben – vagy ufók?

1981. októberében valami történik a Balti tenger mélyén, a Karlskrona svéd haditengerészeti támaszpont közelében. Rögtön felfigyel a közvélemény és az ufókutatók is. Később kiderül, egy szovjet Whiskey-osztályú diesel motoros tengeralattjáró futott zátonyra. Majd jön a korrekció, nem egy, hanem két tengeralattjáró volt. A televízió is közvetíti az incidenst. Hivatalos magyarázat – navigációs hiba. Köztudott, hogy a Szovjetunió számára – lásd a második világháborút – életbevágóan fontos az északi hajózási útvonal. Vajon a 80-as évek svéd ufómegfigyeléseit is mind a hidegháború rovására írhatjuk? Talán sohasem derül fény ezekre a rejtélyekre, mert a szembenálló felek nemcsak a magyarázható és beismert, de megmagyarázhatatlan észlelésekről készült adatokat, anyagokat is titkosítják. Talán jobb, nyugodtabban élünk abban a hitben, hogy semmi nem fenyeget bennünket, egymagunk vagyunk a világűrben?
Földeák Iván