A Glastonbury-rejtélyek

A Glastonbury-rejtélyek

2022. február 27. Off By Ufóvilág

Anglia egyik szent helye a régi Benedek-rendi kolostor, Glastonbury. Az ottaniak számára legalább olyan fontos és titokzatos, mint Stonehenge. Egy legenda szerint annak idején Arimateai József – aki segített eltemetni Krisztust – érkezett ide, és csodát tett. Ez lett Anglia első keresztény települése, ahol a mocsarak között, nehezen megközelíthető helyen felépült a kolostor, amelynek romjai máig láthatóak.
Naponta zarándokolnak ide a délangliai dombvidékre különféle pogány és keresztény kultuszok hívei,
gyógyító helynek is tartják. Állítólag itt őrizték a Szent Grált, az edényt, amelyben Jézus vérét felfogták. Arimateai Józsefet is itt temették el, de sírja (még) nem került elő. Glastonbury sokak szerint a kelta paradicsom, Avalon színhelye is. Ma a szigeteken ez a New Age „fővárosa”.
Százvalahány évvel ezelőtt is olyan erős volt ez a vonzás, hogy a korabeli hatóságok megbíztak egy régészt, ássa ki Glastonburyt, tárja fel annak minden ősi épületét. De a kolostor és a templom romjain kívül semmit sem lehetett tudni a többi épületről. Felkérték hát a kor ismert építészét és régészét, Frederick Bligh Bondot. Akkor még nem volt köztudott, hogy Bond foglalkozik parajelenségekkel,
és tagja a híres Brit Parapszichológiai Társaságnak. A romok az anglikán egyház tulajdonát képezték.
Bond megtalált egy eltűnt kápolnát, majd 1916-ban egy előadásában elismerte: csak úgy dolgozhatott
ilyen sikerrel, hogy mindig tudta, mi van a föld alatt, hol kell ásni, és hol ne vesztegesse hiába az erejét és idejét. A régész úgy érte el jelentős sikereit, hogy kapcsolatot létesített az egykor itt élt „szent emberekkel”, szerzetesekkel, akik annak idején építették Glastronburyt! A tőlük kapott információk
segítették az ásatást. Nem volt könynyű dolga, Glastonburyról nem maradtak fenn régi iratok, csak szájhagyomány. Márpedig mint kiderült, ez volt Nagy-Britannia második legnagyobb szakrális épületegyüttese!
Bond segítség nélkül semmire sem ment volna. Kerített hát egy médiumot, bizonyos John Alen
Bartlett személyében, aki úgynevezett „automatikus írással” segített rajta. Azaz Bartlett közvetítésével
Glastonbury egykori építői leveleket és tervrajzokat küldtek át a túlvilágról (?), amelyek alaposan megkönynyítették a régészeti munkát.

Nemere István cikke teljes terjedelmében az Ufó magazinban olvasható. A korábbi magazinok megrendelhetők szerkesztőségünkben, a legfrissebb szám kapható az újságárusoknál.